2018. május 5., szombat

Kitekintés

Angliában azon keseregnek, hogy a Brexit miatt erősen visszaesik a múzeumok forgalma. Hát, nem ez lesz a legnagyobb bajuk, ha tényleg kipotyognak az Eu-ból, de már most is látszik, mennyire megzuhantak. Ugyanis akármennyire tetszik vagy nem, de London volt az Eu pénzügyi központja, cégigazgatási központja, egy logikus lépés Amerikából Európába egy vállalatnak. Hát ennek most úgy tűnik annyi. A pénzügyi cégek elkezdtek elköltözni, az emberek depressziósak, logikus, hogy a múzeumlátogatók is eltűntek. Márpedig a múzeumok látogatóinak 47 %-a jött külföldről. Én is sokat utaztam, mert azokat a kiállitásokat nem lehetett máshol látni, és a pezsgés akkora volt, hogy még én is érzékeltem Pestről. Most egy kicsit nagyobb csend van, a font is esett, mindenki készül a rossz időkre. És ami még aggasztó: a fiatalok számának esése. Az Art Newspaper szerint legnagyobb számban a fiatalok tűntek el a Tate-ből, ami valahol érthető, hiszen nekik a műalkotások unalmasabbak lehetnek, mint egy játékprogram a telefonon, és nincsenek olyan új sztárok sem, mint Damien Hirst vagy David Hockney. Persze tegyük hozzá rögtön, hogy az angoloknak azért szükségük van a külföldiekre, az Eu-ra, ez a visszaesés átmeneti lesz.
Eközben Párizsban a Louvre elutasitotta a francia kulturális miniszter, Francoise Nyssen kérését. A hozzánk képest ezerszer, milliószor jobb állapotban lévő művészeti nevelés érdekében a miniszternő azt szeretné, ha pl. Da Vinci Mona Lisáját körbeutaztatnák az országban, több száz társával együtt olyan helyekre is, ahol talán még nem is hallottak Leonardo-ról. A Louvre igazgatója egyszerűen nemet mondott, a Mona Lisa nem megy sehova, olyannyira, hogy a jövőre nyiló Louvre beli Leonardo kiállitásra se költöztetik le a képet - pedig az csak két emelet lenne. Persze ne feledkezzünk meg arról se, hogy már igy is épp elég pletyka van arról, hogy hol őrzik az eredetit, hogy hány másolatot készitettek, hogy pl. a 2. vh idején átverjék a németeket. Ettől függetlenül az arles-i kötődésű, vagyis provence-ből induló kulturális miniszter szeretné, ha több vidéki művészeti esemény lenne, ami azért pont Franciaországban vicces, ahol vidéken is tetszőleges helyen eldobva a követ tutira egy múzeumot vagy galériát találunk el. Bár mi is itt tartanánk!
Mi inkább az olaszokhoz vagyunk közelebb, ahol a szélsőjobboldali, de amúgy 13 %-ot elért párt azt találta ki, hogy a Comó tónál lévő volt Mussolini főhadiszállást alakitsák át múzeummá, és oda csak mélyolasz (nagyon olasz) művek kerülhessenek. Namost a kortárs művészeti piacon Olaszország sehol sincs, miről beszélnek ezek? Hát az olasz kultúra felsőbbségéről szólnak a hirek, meg arról, hogy mivel kormányalkotó tényezők, és másnak semmilyen ötlete nincs mit kezdjenek a kultúrával, igy még az is lehet, hogy megvalósul a terv. Hát, ha szeretnék magukat kiröhögtetni, csak tessék. Ezt ugyanis már sokszor megirtam: önmagában az, hogy valami milyen nemzetiségű, a művészetben nem jelent semmit. Ugyanakkor hol izgat engem ez az egész? Csináljanak annyi múzeumot, amennyit akarnak - részemről továbbra is Londonra, Párizsra figyelek jobban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése