2018. március 25., vasárnap

Picasso mint Ferrari

Néha olvasom a Top Gear újságot, ami autókról szól, de nem baj, témába vág. Nem értem, miért van az, hogy autókról annyira közvetlenül lehet irni, művészetről pedig sosem. Az simán bekerülhet egy autós lapba, hogy egy esős szombat délután kiautóztam a szerpentinre, vagy féket szereltem a haverokkal vagy éppen mi volt a legnagyobb tévedésem, miközben művészetről, ami jóval szabadabb téma, csak elvont, 20 művtöri vizsgával értelmezhető szövegeket olvasok.
Itt van ez az Andy Murray cikk. Ő ugyebár Anglia legjobb teniszezője, nyilván felveti a pénz, nem is kérdés, mégis egy nagyon laza interjút adott, amiből kiderült, hogy vett egy Ferrarit, mert azt hallotta, hogy attól gazdag valaki, hogy van ilyenje, de nem szerette, mert hangos, kényelmetlen, feltűnő, és ezért lecserélte. A művészetben is van Ferrari? Talán csak nem Picasso lenne az? De miért nem olvasunk olyan cikkeket, amik emberek művészethez, képekhez való viszonyát mutatja? Fogalmam sincs, a Shell igazgatójának mi van a nappalijában, de egy újságból szeretném megtudni, miközben sztorizgat, hogy igen, volt egy Picassom, de eladtam, mert kényelmetlen volt, hogy folyton azt nézem, vagy mittudomén, valami személyes. Igen, ez a szó kell ide, a személyesség. Egy kép jó esetben nem egy árcédula vagy könyvelési tétel, mégis ritkán olvasok művészeti lapokban személyes történeteket. Nagy kár..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése