Tovább folytatódik a magyar fotósok semmibevétele. A tisztasági festésen (és nem felújitáson) átesett Mai Manóban ugyanis Bartis Attila iró, IRÓ képeit láthatjuk. No nem mondom, hogy nem vagyok kiváncsi a képeire, szivesen megnézném egy Szilágyi Lenke, Benkő Imre, Haris László... vagy soroljam akik már nem élnek?, Gink Károly - de gyorsan elfelejtettük, a fiatalokat? Szász Lillát? vagy inkább az Ősz Gáboros, külföldön élő alkotókat nézzük? Magyar Ádámot? Czigány Dezsőt? Örök kedvencemet, Kerekes Gábort? És még bele se néztem a jegyzeteimbe, a mára underground szintre szorult, jobb sorsra érdemes fotósokat nem is emlitettem, akik sehol sem kapnak kiállitási lehetőséget. Őket mind kidobjuk, hogy berakjuk az irót. De még itt is lehetett volna jól dönteni, mondjuk Nádas Péter fotóival. Vagy Douglas Copeland-ével, ha már iró - ő legalább jó is. Vagy a Bret Ellis-el együtt dolgozó fotóssal (irtam róla, Londonban volt kiállitása a Gagosianban).
Sajnos objektiven nézve is pocsék képek ezek. Kezdjük ott, hogy a szakmai minimum egy tükörreflexes gép lett volna. Még csak azt se mondom, hogy egy Canon 5d/Nikon D850, de az a játékgép, amivel fotózott, nem alkalmas kiállitásra. Ez remekül látható is a kiállitáson (már csak azért is, mert az egyik kiállitott képen látszik is a fényképező). A kis méretű képekkel semmi baj, az A4 méret még éles képet ad. Hanem a nagyobb, talán 60 * 80 -as képek mind szemcsések, életlenek, látszik rajtuk, hogy szétesnek. Ennek ellenére erőltetik a nagyobb képeket, amúgy persze jogosan, hiszen a nagyobb kép jobban mutat egy kiállitáson.
A másik nagyon nagy baj a témaválasztás. Az utazás. Utazás egy egzotikus helyre. Nem, ezt nem szabad. Nagyon nehéz úgy fotózni, hogy ne turistaképek legyenek. Sőt, talán lehetetlen. Na, azt azért nem, pl. a párizsi fotósházban - Maison Européenne de Photo, MEP - rendszeresen láthatunk ilyeneket (vissza lehet lapozni a blogban). Csakhogy ott sem turistaképek vannak, hanem mondjuk városiasodás Indiában cimmel készülnek a képek.
Én is rengeteget fotóztam az utazásaimon. Akadnak köztük jó képek is, sőt érdekesek is. De ha csak a helyszin a téma, akkor a fotók egyszercsak átcsapnak vagy afféle National Geografic-os van-egy-érdekes-arc képekbe, vagy egy elkapott pillanat megörökitésébe. Semmi gond ezzel, de ne tegyünk egyenlőségjelet eközé és mondjuk Benkő Imre képei közé, aki 30 éve fotózza Ózdot, vagy Szász Lillához, aki egy évig visszajár egy családot fotózni.
Szóval tulajdonképpen semmi gond ezekkel a képekkel - amig a szerzőjük egy családi vacsorán mutogatja a rokonságnak. De egy felhő fekete-fehér fotózása nem ad semmiféle mélységet egy képnek. A magam részéről én szeretném visszakapni a Mai Manót a fotózásnak. Vagy menjek át könyvkritikába, és irjam azt, hogy ahhoz képest, hogy fotós, egész jó iró?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése