Még sosem láttam, hogy ennyire különböző vélemények keringtek volna egy ilyen, alapvetően underground filmről. Akad, aki rajong érte, más elvesztegetett időnek tartja a megnézését. Szerintem egy jó értelemben vett idegesitő film.
A történet az, hogy a szupertoleráns Stockholmban a vezető kurátort kirabolják az utcán egy segitségkérésnek álcázva. Egy nő odalép hozzá az utcán, sikoltozik, hogy védje meg, majd megjelenik egy mérges fazon, aki viszont el is fut. A kurátor persze csak a múzeumban veszi észre, hogy meglopták. A tolvajok viszont annyira bénák, hogy bekapcsolva hagyják a telefont, igy a kurátor egy barátjával látja, hogy hol van a telefonja. Mivel ez egy panelház, szórólapokat nyomtat, hogy adják vissza a telefonját és a tárcáját.
Ez eddig egyszerűnek tűnik, viszont a film szándékosan rettentően idegesitőnek mutatja a maximális toleranciát, amit el kell viselni. Egy kerekasztal-beszélgetésen pl. folyton megzavarja a beszélgetést egy sérült ember, de ugyebár tolerálni kell őt is. És itt lép be a film nagyon idegesitő és ugyanakkor elgondolkodtató része: kell-e tolerálni ezeket az embereket? Mondanom se kell, amikor a kurátor szórólapokat dob be a házba, hogy adják vissza a telefonját, jelentkezik egy sértett fiú, hogy őt tolvajnak titulálni sértő, és kérjen bocsánatot tőle. A fiú totálisan el van tévedve, és nyilvánvaló, hogy mondjuk nálunk egyszerűen kapna egy pofont, de nem a svédeknél: ott tulajdonképpen megkapja a bocsánatkérést, ami valahol nevetséges.
Szinte az összes figura a mi világunkban totálisan idegesitő és értelmetlen - a reklámszakember apuka, aki beviszi a munkába a gyereket, és folyton vele foglalkozik a munkája helyett, az egyéjszakás kaland nő, aki az éjszaka után meg akarja beszélni a továbbiakat, a reklámszakemberek...Szóval mindenki.
Bár ott tartanánk, mint a svédek tolerancia tekintetében. Épp ezért a túlzott tolerancia visszásságát bemutató film szükségszerűen idegesitő és nevetséges nálunk. Mégis jónak tartom, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, ezért kap egy óvatos ajánlást. Bár az is igaz, hogy én is végig feszengtem filmnézés közben. Talán ez is volt a cél...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése