2018. február 13., kedd

Az elsunnyogott bezárás

Egy ideje már nincs Mai Manó ház, bezárt. Kőrösi Orsolyát leváltották, helyére Baki Péter került. Új kiállitás pedig nincs, az épületet felújitják - legalábbis a hirlevelük szerint. Valójában persze már hónapok, évek óta nagyon szerény a Mai Manó programja. Tavaly szeptemberben nyilt a Vivian Maier kiállitás, aztán decemberben be is zárt és kész, ez volt az össz aktivitás ősszel. Előtte is alig volt valami. A háttérben persze tudjuk mi van. A mai Manó nem fontos, mert fotóművészetről szól. Az viszont veszélyes. Ha Benkő Imre Ózdról készitett képeit nézem, ha Szilágyi Lenke bulizó fiataljait, hogy csak két példát idézzek, ezek olyan képek, amik elgondolkodtatnak és komolyan, felelősen szólnak a témájukról. Ami kellemetlen - a hatalomnak. Nem véletlen, hogy fotósok szinte sosem kapnak teret ebben az országban. Igen, most Korniss Péter kapott, de ő a 70-es években volt progressziv, izgalmas.
Talán az Alföldi gyűjtemény bemutatása volt a tüske, amit már nem néztek el a Mai Manónak, pedig borzasztóan fontos anyag volt és évekre elég témát szolgáltatott.
Máshogy kérdezem: miért nem hagyják működni a művészi fotókat népszerűsitő kiállitóhelyet? Mert nem kell nagy jóstehetség, mi fog itt történni, hiszen már történik is. Decemberben bezárt a ház, februárban pedig küldenek egy információt arról, hogy felújitják a házat. És apró betűkkel azt is irják, hogy Baki Péter. Ő volt az, aki gyakorlatilag megszüntette a fotószövetséget. Persze a vitázások, és persze az előző elnök tevékenysége is vitatható volt, de azért mégiscsak borzasztó, hogy amióta az emlitett úr átvette a fotószövetséget, semmilyen program, semmilyen szervezés, semmilyen esemény nem volt.
Abszolút semmi.
Megszűnt tehát a Mai Manó, most persze felújitják, ahogy a Szépművészetit is bizonyára, és majd egyszer, talán, meg is nyitják, hát persze.
Tényleg megszűnt a magyar fotó, mindez Capa, Brassai, Kertész, Moholy-Nagy országában. Szégyen.

Varga Bertalan a 3 hét galériában

Elfogultságot kéne kiáltanom, hiszen a festőt régóta ismerem, node nem is mondtam, hogy annyira dicsérni fogom...
Pedig de. Az előző kiállitásához képest ez egy összeszedettebb, érdekesebb, frissebb anyag. Maurer Dóra koloristának nevezte Bercit, és valóban nem nehéz Keserű Ilona vagy akár Maurer Dóra szineket belelátni a képekbe. Sőt, a képek az alkotójuk szerint egyfajta ideális szürke árnyalatot járnak körbe, tehát igen fontos szerepük van.
Bár korábban is láthattuk, most frissebb a nem négyzet alakú vásznak használata. Valahogy egyértelműbb, talán a kompozició jobban utal az eltérésekre, mindenesetre látványuk harmonikus annak ellenére, hogy csak érezni lehet, hogy miért tolódik el a kompozició a vásznon is túlra.
Különösen érdekes a háttérbe, beugróba került kép, amely számomra egyfajta elmozdulást jelent az eddigi stilustól.
Itt egy megfolyást láthatunk, ami elsőre teljesen ellentmond a zárt szinekkel teli koncepcióból. Hiszen ezeknek a képeknek a lényege a preciz, minden esetlegességet elkerülő kivitelezés. Természetesen érdektelenek lennének a képek, ha technikai hiba, megfolyás lenne rajtuk, nincs is. Itt azonban spontánnak tűnő, valójában igen komolyan kivitelezett, megtervezett jelenséget láthatunk. Nem lehet véletlen, hogy a folyás pont harmonikus, mind méretében, mind az elvágólagos szineiben. Kifejezetten érdekes kép, kiváncsi vagyok, vajon láthatunk-e több ilyet az alkotótól a jövőben.

A Tejo partján - kortárs magyar művészek Lisszabonban - a Szabó Ervin könyvtár kiállitása

Ha valaki szereti a könyveket, a központi Szabó Ervin könyvtárral úgyis kapcsolatba kerül. Ha pedig már arra jár, feltűnhet neki, hogy egyszercsak egy nagyobb csapat emberke megy egy terembe, ahol képek lógnak a falon és egyszercsak egy emberke beszélni is kezd.
Máshol megnyitónak hivják az ilyet, de a könyvtár ugyebár nem galéria. Aztán kiderül, hogy művészcsere kapcsán szervezték a kiállitást. Hát jó. Magyar művészek Lisszabonban voltak, aztán hazaérve inspirálódva festettek, fotóztak.
Na nem. Hagyjuk ezt a maszlagdumát. Ha körbenézünk a teremben, először is valóban van pár természetfotó, amik gondolom arrafelé készültek, de ugyan mennyiben számit ez művészi munkának? Sokkal inkább gondolom azt, hogy be kellett adni valamit, bizonyitékként, hogy ott voltak, arra voltak jók ezek.
A legviccesebb, hogy a Szurcsik József itt is szerepel. Méghozzá egy pont ugyanolyan négyzetes arccal, mint amit legalább 30 éve változtatás nélkül fest. Gratulálok, ő aztán megértette a portugálokat...
Ezzel együtt a megnyitón jó volt a hangulat. Látod, ott voltunk, mondhatták a résztvevők, méghozzá ingyen, ez már csak valami, nem?
De.

2018. február 4., vasárnap

Elmarad a bécsi fotókönyv fesztivál, ez ironikus, mint Korniss Péter a Forbes-ban

A helyzet az, hogy ez nem sikerülhetett. Bárki, aki az elmúlt időszakban megpróbált úgy fellépni, hogy ő nem csak egy országot képviselne, koppant. Az Essl bezárt, a Ludwig immár erős állami hátszéllel, mondjuk úgy finoman, árnyéka önmagának, a galériák a maguk útján mennek, de senki sem mondja azt, hogy átlátja ezt a katyvaszt, ami a lengyelektől az Adriáig tart. A csehek eleve inkább a németek felé húznak, amúgy jogosan, a lengyelek külön utakon vannak, a szlovákok ügyesek, de jelentéktelenek, a többi ország pedig fuldoklik a nacionalizmusban. Ha azt gondolod, hogy ez nem igy van, akkor mondj nekem egyetlen szerb festőt, akinek tetszenek a művei. Na ugye.
Az Anzenberger galériában évente összegyűlt fotókönyv fesztivál volt az egyetlen, ami összehozta a szlovénokat az osztrákokkal, magyar galériákat horvát gyűjtőkkel. És most konyec. Pedig érthetetlen a dolog, mivel nagy szükség van erre. Mondjuk az is igaz, hogy tavaly már közel sem volt akkora tömeg, mint előtte, és nagyon úgy nézett ki, hogy az osztrákokat kevéssé érdekelte ez a regionális kitekintés. Amin végülis nem lehet csodálkozni.
Korniss Péter jelenléte a Forbes-ban másképp szemkápráztató. Hogy miért kerül be egy gazdasági lapba egy hires fotós, az nehezen magyarázható, mégha kicsit ki is tágitjuk a témakört. Végülis a képeinek van ára, ebből már lehet valamit kihozni - mondhatnánk. De a cikkből szinte semmi sem derül ki az alkotóról. A lap módszere az, hogy néhány tényt rettenetesen eltorzitva világméretű szenzációként tálalja az életút pár kiragadt momentumát. Feltétlenül legnagyobbnak, legfontosabbnak mutat be valakit, miközben a művészeti világban nincs olyan, hogy leg. Miért, Korniss Péter jobb művész, mint Gink Károly? Ilyen nincs, akárhány fotós lehet egymás mellett. Emellett nagyon érdekes, hogy a lapnak sikerült egyetlen Korniss képet sem bemutatnia. Jó, mondjuk az egyiknek látszik a fele, de azért lássuk már be, hogy ez a nagyotmondás teteje. A lap kinyilatkoztatta, hogy Korniss Péter - akit egyébként nagyon tisztelek, szóval nem erről van szó- a legfontosabb fotós és kész. Akit érdekelnek a művei, nézzen utána máshol.