2017. október 1., vasárnap

Joel Meyerowitz

A beharangozás és a katalógus szerint ez az egyik főattrakció volt, a főutcán még elmenni se lehetett könnyen mellette, ami azért a többi kiállitásról nem mondható el. Maga a kiállitás viszont érthetetlenül apró volt a többihez képest, tulajdonképpen egyetlen nagyobb terembe zsúfolták össze a képeket. Vagyis zsúfolni nem kellett, mivel azok amúgy is igen aprók voltak. Meyerowitz volt az egyik első fotóriporter, aki szines filmre dolgozott, az 1960-as évek elejéről beszélünk. Fő témája ekkor még az amerikai álom, hatalmas kocsik, házak, az utca embere, aki az ő szemüvegével nézve egy jómódú fehér.
Az is igaz, hogy engem szinte egyáltalán nem érdekelnek a 60-as évek, igaz a 70-es se, a fotókon viszont nincs akció, hires ember vagy bármi, ami érdekes lenne. A fotótörténetben megvan a helye ennek is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése