2017. szeptember 1., péntek

Michael Wolf

Az előző bejegyzésben már megmutattam a lényeget, de azért maradt még kitárgyalnivaló. Kinába utazhatunk el ezen a kiállitáson, és azt a közhelyet figyelhetjük meg, hogy a népességrobbanás olyan házépitésekhez vezetett, amelyek meglehetősen embertelenek egy európainak. Néhány tipikus szobát is megmutat a fotós ezekben az óriásházakban, és bizony ami korábban épült, ott a 3 * 3 méteres lakás (!) az átlagos. Egy ágy, sarokban tévé, mikró, másik sarokban zuhanyzó. Legalább nem kell a lakás átrendezésével bajlódni, jegyezhetném meg rosszmájúan.
A helyzet az, hogy ez nekünk egészen felfoghatatlan. A szüleim nem 3 * 3 méteren próbáltak meg élni, sőt az ismerőseink közül sem. Igaz, 70 nm felett se volt senki, ahhoz várnom kellett érettségi után pár évet, hogy igazán nagy lakást lássak.
No de térjünk vissza a képekre. Ez idáig dokumentarista fotó, amit Európában értenek csak, nyilván egy kinainak nem lenne megrázó. Ami viszont megdöbbentő, az a képek esztétikai szépsége. Középformátumú géppel készültek a képek, és hiába 2 *3 méteresek a nagyitások, minden egyes apró szösz éles. A kompozició pedig ügyes és csak kicsit hatásvadász: azzal, hogy a képek az épület közepét emelik ki, nem látszanak se az alsó, se a felső emeletek, a végtelenség érzetét keltik. Nem látjuk, hogy 1 vagy 150 emelet van még feljebb, de úgy tippeljük, sok. És a modernebb házak se jobbak, sőt, ott még a funkcionális design külön embertelenséget visz az épületekbe.
 És ezzel nincs vége, mert a templom egyik végében egy jó pár méteres félkörives gyerekjáték installáció várja a nézőt. A falra ragasztott játékok mind Kinában készültek, olyan emberek által, akik simán ott alszanak a gyárban, kézzel rakják össze az alkatrészeket bizonyára éhbérért.
Persze nem kell most úgy tennem, mintha erre most döbbennék rá. Régóta pontosan tudjuk ezt, mint ahogy tudjuk, a földünk édesvizkészlete nem lenne elég, ha minden kinai vizöblitéses wc-t használna.
Az igazi újdonság az, hogy ezt Michael Wolf úgy tudta megmutatni nekünk, hogy esztétikai élményt kapunk. Amikor először megláttam az óriásépületek képeit, az első gondolatom az volt, hogy mennyire szép, és csak a következő az, hogy te jó ég, hogy élnek ők? Ez pedig nem semmi. Az épület, ami korábban templom volt, csak hozzátesz ehhez az érzéshez, mert olyan teret nyújt, amit elősegiti az elmélyülést. Ezt a kiállitást még sokáig fogom emlegetni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése