2017. június 11., vasárnap

Mélyi József az És-ben

Még akinek teljesen elege van az itthoni valóságból, annak is érdemes elolvasnia Mélyi József cikkét. Egy olyan szempontot hoz be, ami már régóta ott volt a levegőben, mégse mondta ki senki (amennyire én tudom). Mert ugye kezdjük csak el sorolni: bezárták a Szépművészetit, hogy miért , senki sem tudja, hiszen a felújitás a Román Csarnokot érinti, ami eddig is le volt választva az épülettől..A Műcsarnokba már nem érdemes menni, nincs ott semmi. A Ludwignak is régen volt már a fénykora, szinleg működik, de nem sok köszönet van benne... A Modem Debrecenben bezárt, most újra kinyitott, de már kiherélt programmal.. Gulyás Gábor Szentendrén pedig képtelen elszakadni FeLugossy-tól..Tavaly is összehozott neki egy kiállitást, most megint ő van Buktával és Szirtessel.. Nem azért, de ez már csak levezetés, ami azért is bosszantó, mert Szentendrén iszonyú sok kortárs művész van, és ők Gulyásnak hála teljesen kiszorultak már mindenből..Nem maradt semmi és ez azt is jelenti, hogy majd utólag, talán, fogunk rácsodálkozni arra, hogy milyen művészeti élet volt itt, ha egyáltalán, mert az általam ismert festők restaurálnak, teremőrködnek, esetleg galériában aszisztenskednek.
Ebben az idióta helyzetben Mélyi az, aki kimondja, hogy a korábban értelmes, ellenzéki és gondolatokkal teli festők is megváltoznak, elkurvulnak, hiszen pl. Bukta ma már arról hires, hogy nagy bátran kilépett az mma-ból, majd egy év múlva visszasomforgott. Jó az a havi apanázs, különösen hogy semmit sem kell alkotni érte, pont olyan mint egy 5000 ft-os lakás a várban: elfogadtad, korrumpálódtál, hát akkor húzd be a farkad és tapsolj a vezérnek.
Mélyi György Péter pálfordulását hozza fel példának, pedig minden jóérzésű ember látta, hogy az az ember, akinek korábban szájtátva hallgattuk okos és mély szövegeit, az utóbbi időben már csak a zsidó emlékhelyekkel foglalkozott... Miért csodálkozunk, hogy széttette a lábát Baánnak? Tanácsadó lett, mintha szüksége lenne Baánnak bármiféle tanácsra. És az, hogy a Narancsban jelentette be, hogy lemond, mit se változtat azon, hogy addig már szépen eltette a lóvét..Hát mit csodálkozunk, amikor Baán a saját apjának a házának itél meg x milliót kertépitésre?
Mélyi azt irja, immár emigráns lett a saját hazájában. Ez találó. Azok az emberek, akik a normális művészeti életbe vetett hitük miatt lettek művészek, kegyetlenül csalódtak. Ők azok, akik most élelmiszerboltban eladók, szinházban jegytépkedők vagy épp raktárosok. Sosem fog elkészülni az életművük. Nagy Kriszta közben festhet Orbánról portrékat, az mma majd dijazza őket. A kör bezárult. Nincs miről beszélni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése