2017. május 13., szombat

Könyvajánló: Jessa Crispin: Why I am not a feminist

Két történet az elejére. A már valamennyire ismert művésznő szerelmes lesz, szül egy gyereket, majd ezzel vége is a karrierjének. A férfi nem segit a gyereknevelésben, úgy él mint előtte, igy aztán a lánynak nincs ideje semmire, otthon marad a gyerekkel, immár pénz és magánélet nélkül, ideje immár nincs alkotni.
Egy másik hasonló családhoz toppantam be minap. A pasi számitógépezik a nagyszobában, várja a vacsorát, a nő meg futkos a gyerek után, bedobja a mosást és a krumplit (mindkettőt a megfelelő helyre), közben velem próbál csevegni, csak a gyerek közben magára húz egy dobozt, jobb hiján kezébe adok egy labdát.
Jó, de miért érdekel ez engem? Hiszen én a "jó oldalra" születtem, pasiként szabad az út a túlórák, iszogatások, focinézések és a sörhas előtt. Ha kedvem van, még festő is lehetek. Úgy értem, hires festő. Emlékeztek a Guerilla girls képeire, melyen az ellen tiltakoznak, hogy a new york-i Metropolitan múzeumban a festők 5 %-a nő, de az aktok 85 %-a? Nekik van egy képük, melyen 10 előnyt sorolnak fel, amiért érdemes nőművésznek lenni, és rögtön az első az, hogy nem kell bajlódni a hirnévvel.
Hogyan is állunk ezzel a kérdéssel? Elkezdem sorolni az ismertebb festőket: Mauer Dóra (rögtön egy nő), Bak Imre, Nádler, Felugossy, Wahorn, Erdély, Hajas, nem folytatom. Persze lehet azt mondani, hogy van azért Ujj Zsuzsink, meg lehetne folytatni is a listát, de a lényeg nyilvánvaló. Ha több nőművész lenne, szinesebb lenne a paletta.
Azért ennyivel nem ússzátok meg. A feminizmus ennél jóval összetettebb. A szerző szerint a feminizmus első szakasza elérte a célját, vagyis immár a nők nincsenek kimondottan eltiltva attól, hogy focisták, festők vagy cégvezetők legyenek, de ezzel még nincs megoldva semmi. Ugyanis a szerző szerint nem a pasik lettek megértőbbek, kedvesebbek, még kevésbé adták át a cégvezetői posztokat, csak annyiról van szó, hogy a pénz vette át a hatalom szerepét. Vagyis ha egy nőnek van elég pénze, akkor lehet rocksztár, elnökjelölt Clinton névvel vagy fűnyirószerelő is, vásárolhat magának takaritónőt, főzőnőt, még valakit aki elmegy a gyerekért az oviba, egyszóval mindazt a jót megkaphatja, amit a mai kor nyújtani képes. A nyilvánvaló helyzet tehát az, hogy a feminizmus ugyan nem érte el a célját, de a pénz felszabaditotta a gazdag nőket. Csakhogy ez nem az, amit akarnak.
A szokások meg a kényelem mélyebben gyökereznek. Valahogy érdekes módon legtöbbször úgy alakul, hogy mégis a nő főz (persze lehet rendelni is), a nő takarit, mos - sőt még mondja is, hogy nehogy a pasi hozzányúljon a mosógéphez, még összemosná a feketét a szinessel- az út pedig innen egyenesen vezet a (elnézést) wc pucoláshoz és a gyerekneveléshez. Eközben lehet ő feminista, csak azért a vacsorát főzze meg.
A könyv szerzője azt mondja, hogy nem harcos feministaként kell küzdeni a jogért, hogy ne legyen kötelező a harisnya, hanem meg kell kérdőjelezni a társadalom tipikus nőmodelljét.
Muszáj személyesnek lennem. Évek, évtizedek óta figyelem a női festőket, művészeket és egyszerűen nem látok mást, mint két verziót. 1. Férjhez megy, gyereket szül, majd otthon megteremti a családi fészket, elfelejti az ambicióit és feláldozza magát. 2. Talál néhány fickót, akik nem feltétlenül értik meg, kis idő után egyedül marad és alkot. Az elsőre rengeteg példa van, a második esetben meg nem értett művész lesz vagy Marina Abramovics. Tényleg nincs más út. Tényleg nincs más út?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése