Cristina de Middel a Lensculture portrégyőztese

Asszociációs játékot fogunk játszani. Már csak azért is, mert azt nem tudnám megmondani, hogy hanyas lábam van, van mekkora pólót hordok, de hogy 3 éve Párizsban a rue de Buci-n melyik Niki de Saint Phalle szobrot láttam, na azt meg tudom mondani. Ez is egy ilyen lesz.
Hol láthattam már Cristina de Middel fotót? A francia Photo magazinban? De melyik évben? 2013? Akkor az Arles!
Leforditom: minden évben Arles-ban, ami egy pezsgő kisváros Marseille-hez közel rendezik a fotófesztivált, ami nem egy aprócska dolog, hanem egy komoly fesztivál 5000 millió kiállitóval, beszélgetésekkel, mindenféle különprogrammal. Namost 2013-ban a legviccesebb kiállitó ez a hölgyemény volt. Ugyanis egy zambiai űrprogramról számolt be! Nem, ez nem vicc. Az afrikai országban úgy gondolták, hogy hamarosan az ő űrhajósukat is felviszik a holdra, elvégre Afrikából még senki sem járt...És beöltöztettek néhány mukit szkafanderbe, vagyishogy űrruha nem volt, ezért egy plexi volt a sisak, és hát űrhajó sem volt, de azért kivénhedt keverőpultokból csináltak irányitótornyot...
Tényleg nagyon vicces volt. Erre 4 évvel később ugyanez a csaj megnyeri a Lensculture pályázatát. Namost a Lensculture egy angol, nagyon profi szerkesztőség, ahol komolyan veszik a szakmai szempontokat, és olyan anyagokat publikálnak, amiket tényleg sehol máshol. Akármikor nézem őket, mindig találok inyencséget. Dél-afrikai vonatbliccelők? Láttam. Észak-Kaukázus mindennapjai? Megvolt. Mexikó elmaradott részeiről életképek? Az is látható ott.
De muszáj Cristina új sorozatáról beszélnem, mert ő ezúttal olyan fickókat fotózott le a saját lakásukban (te jó ég, micsoda lakások azok!), akik rendszeresen prostituáltakat látogatnak. Még azt is elárulták, hogy mennyit fizetnek és miért mennek.
Szánalmas? Vagy ezek esendő emberek és nem baj ha igy vezetik le a feszültségeiket? Nem kell igazságot tennem. Valahol végtelenül megalázó, hogy még vannak ilyen emberek, akik tényleg ennyire semmibe veszik a nőket.
Persze nem nehéz belelátni a képekbe az abszolút kisemberséget sem. Nagymenőnek látszani akaró piti bárpultos pózol a kamerának, de nem véletlen, hogy elkerülik a tartós kapcsolatok. Egy másik arcon látni lehet, hogy nem sűrűn kapott szeretetet az illető. De nem kell lelkizni, a sorozat attól jó, hogy ezek a kisszerű emberek tényleg kisszerűek a képeken, noha láthatóan mindent elkövettek, hogy nagymenők legyenek. Csak épp az optika, a képkivágás, a fotós szeme megmutatja a valóságot.