2017. április 9., vasárnap

Robert Rauschenberg a Tate modern-ben

Az a helyzet, hogy Rauschenberg minden enciklopédiában bent van, igy természetesen az én Larousse kortárs festőket felvonultató könyvemben is, és mindig egy kollázst mutatnak tőle, amin helikopterek rohangálnak, vagy épp Kennedy elnök inti a népet valamire, szóval semmiképpen sem az a fajta művészet, ami annyira egyértelmű lenne, mint Pollock. És ha még azt is hozzáteszem, hogy emberünk 1925-2008-ig élt, és ezalatt számtalan stilusban alkotott, akkor lehet csak igazán nagy a kavarodás.
Maga a Tate által adott kis füzetke is 11 korszakra és stilusra osztja fel az életművet, és a kiállitást végigjárva, ami nagyjából duplaannyi idő alatt lehetséges, mint más művészeknél, garantáltan meg kell pihennünk. Már csak felsorolni is durva, amit látunk majd: kisérleti művészet, kosztümök, rajz, textil, tánc. Na ez az első szakasz csak. Jön még monokróm festészet, festészetből objektté váló 3 dimenziós művek, aztán jön a tarnszfer, sokszorositott művészet,  van aztán tánc, objektek újra, fémből készült, hmm szobrok, installációk, fotó.
Mindenhez hozzányúlt, ami érdekelte, és mivel sokminden érdekelte, néha csak lesünk, hogymindez miért került be az anyagba, miért bibelődött vele. Aztán persze elszégyeljük magunkat, hogy miért akarunk mindenkit beskatulyázni, miért ne alkothatna valaki 15 stilusban 600 féle technikával, mikor nyilvánvaló, hogy ez az ember is munkamániás volt. Valahogy az elégedetten hátradől nem szerepel a munkái között.
Ami legfurcsább számomra, a tánc és a kosztümök, valójában az a legtermészetesebb az életművében. John Cage és a koreográfus Merce Cunningham-el való barátsága inspirálta a tánc beemelésére, később egy táncossal együtt is élt.. Steve Paxtonnal együtt alapitották a Judson táncszinházat.
De nem életrajzot irok, hanem blogot. És Rauschenbergben nem csak a folyamatos megújulás az elképesztő, hanem a közvetlensége. Ha jobban belegondolok, 1925-ben született, akkor az két nemzedék vissza. A nagyapám korosztálya nagyjából. Hát az én nagyapám nem volt túl közvetlen. És egyáltalán nem akart új dolgokat kipróbálni a 2000-es években, persze nem volt művész, csak azt akarom mondani, hogy az a fajta lazaság, amit itt látok, az egészen rendkivüli. És tudja fene hogyan, de átjön a személyisége. Most már csak azt nem értem, ha itt van a hippinemzedék, ilyen művészek, akkor hogyan lett a világból ilyen hely? Ahogy ültem a Tate előtt, és figyeltem a fiatalokat, mert főleg ők jöttek kora délután, amikor arra jártam, ők nyitottak és érdeklődők voltak. Rauschenberg még 80 évesen is új területet próbált ki, új technikákat tanult. És nagyapám miért nem mondta, hogy ilyen emberek is léteznek?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése