Kontextus nélküli művészet

A Sophie Calle bejegyzésemre reagált egy kedves barátosném, és elragadva mesélte saját élményeit egy velencei Celle kiállitásról. Azon nem voltam ott, de a sorozatot ismerem. Egy másik lány elmesélte, hogy ki mutatott neki először Hockney képet, és hogy a mostani kiállitás kapcsán milyen élmények jöttek elő neki.
Valójában nagyon is fontos témákra tapintottak rá a kommentelőim. Ez a blog hangsúlyozottan nekem, irójának szól, vagyis az élményeimet irom le, és abszolút vállalom, ha valaki esetleg máshogy gondolja, biztosan igaza van. A kontextus viszont nem mellékes: néha hónapokig szervezek egy-egy üres párizsi estét, hogyha már ott járok, be tudjak ugrani a Pompidou-ba vagy máshova. Ezek után ott van még a tömeg: mondjuk a Dali kiállitást tényleg csak úgy volt esélyem látni, hogy a magyaros módszerhez folyamodtam (forgóajtón utolsónak be, elsőnek ki). Olyan is előfordul, hogy egy olyan festő kiállitásán járok, akiről amúgy nem irnék, de jóban vagyunk, és nekem - már megint a szubjektivitás! - jelent valamit (persze azért legtöbbször nem irok ezekről).

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy teljességgel esetleges, hogy egy kiállitás kiből mit vált ki, már ha kivált egyáltalán valamit. Hiszen én mondjuk jóban vagyok a festővel, tudom, hogy amikor azt a kék pöttyöt odarakja, akkor haragszik a Bélára, vagy épp az Icussal flörtöl, de valakinek, aki éppen csak a képeket látja, esetleg nem mond semmit az a kép..
De. Sohasem láttam élőben, amikor Erdély Miklós egy betűkkel teleszórt lapon áthajtott egy úthengerrel (igen, volt ilyen!), de mégis megragadott az ötlet. Ilyen egy jó mű. Ilyennek kell lennie. Ez lenne tahát a kontextus nélküliség? Dehogy. Ez a jó műalkotás, amihez hozzátesz a kontextus.
Olyan is van, amikor maga a mű elsőre érdektelen, de később, a koncepciót megismerve már más a helyzet. Tracey Emin ikonikus ágya, vagyis ágyinstallációja elsőre nem hatott meg, de a történetet mesélve már én is bele tudtam helyezkedni a műbe. Ugyanez volt a helyzet azzal az általam már sokszor idézett példával, amikor egyszerűen egy faházat látunk, azonban a szövegből megtudjuk, hogy a művész először meglátta ezt a faházat, szétszedte, felépitett belőle egy csónakot, aztán azon lement a tengerhez (Svájcból), a tengerparton újra összerakta a házat, majd visszafelé is megtette az utat.
Őszintén szólva nem hiszek a kontextus nélküli művészetben. A probléma csak az, hogy ezzel azt is mondom, hogy a művészeti alkotások nagyobbik része egyszerűen érdektelen a művész ismerete nélkül. Ez pedig azzal jár, hogy akinek nincsenek ilyen ismerősei, az meggebedhet, akkor se kerül igazán közel a művekhez, mig valaki, aki mondjuk gyerekként automatikusan nagy művészekkel cseveg, akarata ellenére is többet tud, mint számos művészettörténész. Hogy belterjes-e ez a világ? Ó, nagyon is. Csak valamiért erről már nem irnak az újságokban...