Brassai: grafiti kiállitása Párizsban

Közben végigolvastam a Tsukin katalógust, és kiderült, hogy 1979-ben már volt egy kiállitás a Pompidou-ban Tsukin és Morozov gyűjteményéből, 1993-ban pedig Essenben járt ez az anyag, vagy legalábbis egy része, később pedig új Matisse katalógus készült. Tehát valóban igazam volt, átirták a művészettörténetet erre a kiállitásra alapozva, viszont 1979-ben nem értem rá, 93-ban pedig nem szóltak a nem létező esseni barátaim, szóval azért a legtöbb látogatónak ez volt az első találkozása a képekkel. Nem beszélve arról, hogy mennyivel nagyobb publicitást kapott, majd még szemezgetek kinti lapokból, gyakorlatilag mindenhol téma ez.
Ezzel szemben Brassai nem téma, legalábbis nem került elő semmilyen új kép vagy bármi. Az ő élete amúgy is elég jól dokumentált, és a párizsiak két dolog miatt szeretik: az egyik a Picasso-val való barátsága, rengeteget dokumentált, ő fotózta Picasso szobrainak többségét, a másik pedig épp az éjszakai várost megörökitő sorozat. 1930-ban ugyanis egyáltalán nem volt evidens, hogy valaki az éjszakai Párizst fotózza.

A grafiti sorozat pontosan azt nyújtja, amit a cime igér: falfirkák, vésések, érdekes falfelületek egészen művészi interpretációját. Látszik, hogy sokat gondolkodott a fényeken, mert amit látunk, az biztosan nem a valóság, persze igy jobb..
Csakhogy. Ami 1930-ban elképesztően új volt, az ma már, igen mondjuk ki, unalmas. Ha a képek csak arról szólnak, hogy miket firkáltak össze a párizsi huligánok, akkor inkább hagyjuk az egészet. És erről senki sem tehetne, már korábban megirtam, mennyire eltávolodtam Moholy-Nagy-tól, egyszerűen azért, mert a művei a mai világban többé már nem frissek, sőt. Vajon Brassai-val is ez történik?

Részben igen. Néhány képe mint kordokumentum érdekes, megint pár művészileg továbbra is érvényes, sok képe viszont ma már közhely. De mégegyszer hangsúlyozom, nem azért, mert rossz fotós volt, vagy mert nem tudott fotózni, hanem azért, mert ő volt az első, aki ilyen témájú képeket készitett. Valahol ezek a képek már a közkultúra részeivé váltak, és hiába nem mondják a nevet, azért ma már nem lehet igy fotózni (vagyis lehet, csak egy közösségi oldalra mondjuk). Éppen ezért számomra a legérdekesebb rész a Brassai-t feldolgozó képzőművészek friss látása volt. Kiraktak néhány képet, amit hires festők készitettek Brassai képeinek alapján. Ráfestettek még alakokat, beszinezték a képeket, modernizálták őket.
Van itt más is. A Brassai életművet, mint tudjuk, elárverezték - irtam is róla. Ha jól emlékszem a számokra, olyan 200000 euró körül fizettek értük. Ezek eredeti nagyitások voltak, amiket Brassai személyesen nagyitott. És mégegyszer: 1930-ban vagyunk. Még a 2000-es évek pesti valóságában sem volt soha pénzem igazán nagy fotópapirokra, arról nem is beszélve, hogy az egyedüli Forte papirok nem adtak nagyon szép eredményt. 1930-ban nem készültek méteres nagyitások. A képeket a kiállitáson egészen közelről szemügyre véve kiderült, hogy késői nagyitások csupán, vagyis nem eredeti képek, hanem csak a kiállitás kedvéért készült nagyitások, habár nem mind. 1996-ban vettek egy nagyobb adag eredeti képet, amit viszont a kiállitáson nem láthatunk, a többség viszont nem a legjobb minőségű kép.

Hát persze. A kiállitás a Pompidou központ -1 -es szintjén van, őrök vagy személyzet sehol. Gondoljam azt, hogy kirakják ide a sokat érő eredetiket? Igy is szép tőlük, hogy szerveztek neki egy kiállitást, még meg is hirdették. Aki pedig többre kiváncsi, vegyen katalógust, vagy sétáljon el a fotóházba, ahol nagyobb gyűjtemény van, csak épp nem nyilvános.
Az efféle kiállitások azért igy is igen hasznosak, életben tartják a nevet, lehet róla beszélgetni, az újabb nemzedék felfedezheti magának a műveket. Kell ennél több?