40 éves a Pompidou központ

Egy alternativ univerzumban bizonyára lehetséges lenne, hogy nincs Pompidou központ, de szerintem ma már teljesen elképzelhetetlen lenne nélküle. már önmagában a könyvesbolt a lenyűgöző kinálatával biztos pont. Aztán ott van az állandó gyűjtemény, ami nem úgy állandó, mint mondjuk a Nemzeti galériában, ahol nem is tudom hány éve rendezték át a képeket, hanem pár havonta változó, valójában a művészettörténetet Braque-tól Wifredo Lam-ig teljeskörűen bemutató óriásról van szó, ahol pár óra alatt garantáltan mindenki telitődik. Ezzel csak a Tate és a Moma vetekedhet, nekik van még olyan állandó tárlatuk, amit nem lehet egyszerre megnézni, mert túl nagy, túl sok.

Jöjjön egy teljesen szubjektiv válogatás, először a saját élményeim alapján, aztán a Beaux Arts magazin listájáról. Legyen mondjuk a 3 legfontosabb, vagyis 3 olyan, ami nagyon tetszett:
1. Hantai Simon. Elképzelni is furcsa, de a Pompidou kiállitása nélkül ezt a nevet egyáltalán nem ismernénk. Tisztára nevetséges, hogy még mindig Bálint Endrézünk, tavaly is jelent meg róla új könyv, eközben Hantairól semmi sincs. Igaz, a nemzetközi aukciósházak felrobbantak a Hantai képek áraitól. De ami még fontosabb, hogy a képei valóban új szint hoztak az absztrakt festészetbe.
2. Dali. Elég ritka, hogy élőben Dali képeket lehet látni, de mindenkinek ajánlani tudom, mert egyáltalán nem olyan, mint az általános iskolás fekete-fehér rajztankönyvben. Fantasztikus nagyméretű, elegánsan kidolgozott képei vannak, ennyi idő után is lenyűgöző a festészeti tudása.
3. Jeff Koons. Nagyméretű szobrai eleinte erős fejvakarást váltottak ki belőlem, egészen addig, mig nem láttam az Art Bazel-en, hogy ma róla szól leginkább a kortárs művészet. 4 méteres rózsaszin kutyája körül úgy zsongtak az emberek, mintha ingyenpénzt osztanának. Lehet elmélkedni róla, de hogy manapság ő az egyik meghatározó figura, az igen valószinű.
A Beaux Arts persze egészen máshogy válogat:
1. Paris - New York 1977. A megnyitóra olyan kiállitással készültek, ami egyből a reflektorfénybe állitotta a központot. Rengeteg olyan művész van, aki a háború után amerikából Párizsba ment alkotni, és ezekből pompás anyagot lehet összerakni.
2. Női-férfi - a művészet neme 1995. Erotikus művek és a nemiség, meg persze némi vonzódás a kreativ folyamatokban, kár hogy nem voltam ott...
3. Dada 2005. Ja igen, volt egy Duchamp kiállitás is később, a dadáról pedig ma már úgy véljük, sokat tudunk, ennek a kiállitásnak is köszönhetően..
Idén jön Hockney, és azt hiszem, van mit ünnepelni egy efféle állandó központon, innen pestről nézve még irigyelni valónk is akad..