Az előbb épp azt fejtegettem, hogy nem érdemes olcsó fényképbe (bármilyen műtárgyba) invesztálni, hiszen a kép valószínűleg nem fog érni semmit (persze tudom, hogy a szomszéd Géza nagyon ügyes, meg akcentus nélkül ejti a Picasso nevet), ellenben meg kell fizetni egy úgynevezett nagyotmondási illetéket, ami persze művészenként változó, vagyis hogy ki mennyire tartja a képeit. Százezer forint alatt nincs olyan műtárgy, ami hosszú távon érték marad. Ehelyett azt tanácsoltam, hogy ha tetszik egy kép, le kell fotózni, vagy be kell szkennelni, és kinyomtatni vászonra, így többmillió dolláros képünk lehet a falon, akár egy Van Gogh, Picasso, bárki. Az eredetiség meg szóba se jön, hiszen ki gondolná egy Rákóczi úton vagy Angyalföldön lógó képről, hogy értékes?
Ellenben álmodozni szabad, és most nem arra gondolok, hogy eredeti Picasso-t raknék az újpesti panellakásomba. Arra gondolok, hogy pl. a Paris Photo-n, ami egy kortárs művészeti vásár, egészen nagy nevekből is be lehet vásárolni. Egészen konkrétan egy Annie Leibovitz kép 14000 euróért már a mienk lehet. Négymillió forint persze soknak tűnik, főleg, ha mondjuk Suzuki Swiftre számoljuk át, de azért itt a világ egyik legismertebb fotósának sokszor reprodukált és sokszor látott képéről van szó. Ami könnyen lehet, hogy sok-sok év után még mindig ennyit fog érni, ha nem többet. És ha nem fröccsent rá a pacal természetesen. És a legjobb az egészben az, hogy amennyire én láttam, hát persze hozzá kell tenni, hogy én sem tucatjával veszem ezeket a képeket, tehát csak módjával követem az árakat- szóval egy Ansel Adams kép, ami valahol a fotózás csúcsa, ugyanúgy ilyesmi árakon megy, mint mondjuk David Drebin, akit csak a kiválasztott 2 ember ismerhet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése