Még mindig Marina Abramovic könyve

Szinte olvasónaplót tudnék irni a könyvről, ami azért jelzi, hogy nem egy átlagos kiadványról van szó. Abramovic már az artist is present filmmel is bizonyitotta, hogy komolyan veszi a szakmáját, a könyvben pedig számos fontos felvetést tesz. Az egyik az, hogy aki komolyan akarja venni magát, annak 24 órás munka ez. Sokszor és sok kontextusban hallottam már azt a mondatot, hogy aki igazán el akar mélyülni valamiben, annak a napi 8 óra kevés. De amig mondjuk egy marketingigazgató szájából nem hangzik ez hitelesen, hiszen ő munka után elugrik golfozni egyet, addig Marina esetében pontosan erről van szó. Ha a könyv tényleg igazat állit, akkor neki nincs hobbija, sosem megy ki kertészkedni egyet vagy éppen autót szerelni, ami azért egy kicsit elképesztő. Én. pl. szeretek ezer dologgal foglalkozni egyszerre. Nekem biztosan nem menne az, hogy egész nap egyetlen dologgal foglalkozzak, nem is erőltetem.
Mint mindennek (talán), ennek is a gyerekkorban van a megfejtése. Abramovic gazdag szülők gyereke, de a szülei elváltak és sosem tapasztalta meg, milyen a családi élet. Az sem segitett, hogy mindkét szülője partizán volt, harcolt a háborúban, és nyilván amikor vége lett a háborúnak, nem dobták el azonnal a keménységüket.
De ez lehetne mellékes is, főleg mivel a könyv több pontján kijelenti, hogy nem akar gyereket, egyrészt a gyerekkora miatt, másrészt nem akar másra koncentrálni, mint a művészeti karrierje, igy aztán a korai performanszai döbbentettek meg igazán. Láttam pár képet róluk és elkönyveltem, hogy jó, persze, a feminizmus harca, meg persze, kifeszitett ijjal állni, értem én, köszönöm. Mint mikor Murakami Hakuri elképed azon, hogy egy filmstáb, amelyik lefilmezi, hogy ő lefutja a marathont, valójában csak pár vágóképet akar csinálni, hiszen Murakami úgyse futja le a távot, öt perc és végeznek is. De az iró tényleg lefutja a távot, és a filmesek nem értik. Marina pedig tényleg ott áll, egy nyilvesszővel szemben, amit a pasija tart: ha elengedi, neki lőttek. Vagy a Thomas Lips performanszban, amikor tényleg megvágja magát, és azért teszi ezt, mert nála a performansz tényleg azt jelenti, hogy meg is csinálja, ha éppen meg is kell vágnia magát vagy épp jégtömbre kell feküdnie meztelenül.
Még azzal sem jöhetünk, hogy ez aztán hiteles, és kész. Nem, nála arról van szó, hogy meg akarja tapasztalni az emberi teljesitőképesség határait, úgy értem tényleg. Ezért ült egy galériában 16 napig szótlanul, hiába fájt a háta, a lába és mindene. Aki látta az egyenesen át cimű filmet, az tudja, hogy az emberi mélységeket nem éppen kellemes megtapasztalni. Aki megteszi, megfizeti az árát. Igen, egy ideig lehet alvás nélkül ellenni, csak éppen utána lesznek következmények. Viszont mélyen meginditó, hogy Marina igenis elmegy Indiába, hogy tanulmányozza  pl. a tibeti vallást, fél évig egy ausztrál törzzsel él, ezeket a dolgokat mi, átlagemberek sosem tennénk meg, és jó indokaink is vannak rá hogy miért. De a művészet végső célja éppen hogy a megtapasztalás, a határok átjárása, és gondolatban ezért én mélyen megemelem a kalapomat felé.