Feminista avantgárd a 70-es években kiállitás a londoni fotóházban

Egyszer majd talán lesz egyszer egy "csak" avantgárd kiállitás, ahol a csajok ugyanúgy szerepelnek, mint Tót Endre vagy Daniel Spoerri, addig viszont tegyük fel azt a kényelmetlen kérdést, hogy a női szakasz, ha lemossuk róla a nőiséget, van-e olyan érdekes, mint egy általános kiállitás lenne. Ebből az időszakból az abszolút kedvencem a Jeter Dieu, igen Tót Endre is, vagy épp ez, Orlan műve:

Baiser de l'artist, vagyis csókold meg a művészt. Ez egy gipszből öntött női torzó, ami mögé beállt a művész, és 5 frank leszurkolása után jöhetett a puszi, márha ehhez volt bátorsága az alanynak. Ha ezt egy pasi csinálja egy nővel, az visszataszitó lett volna, de igy szimplán ironikus. Ez a szó amúgy is igen megfelelő a műalkotások egy nagy szeletére: az utolsó vacsora kortárs nők portréinak ráragasztásával, vagy épp Ladik Katalinnak a kifigurázott mimikájával. Aztán persze igen nagy számban fordul elő olyan mű, amely a női testet próbálja kivenni a nyálcsorgató végzet asszonya szerepből. Érdekes, hogy amikor múltkor New York-ban hasonló tematikájú képeket láttam, ott nagy számban volt konyhai eszközökkel végrehajtott nem rendeltetésszerű használat, mintegy mutatva ezzel is, hogy a nők kiszabadultak a konyhából.

A kiállitás megáll a saját lábán, önmagában nem hiányzik Warhol és a többiek, de azért ott motoszkál bennem a kisördög, hogy mi lett volna, ha a feminista műveik helyett egyszerűen megpróbáltak volna bármi mást késziteni. Vajon azt is hasonló kiállitáson mutatnák be?