2016. szeptember 10., szombat

Mégegyszer a beat generációról

A párizsi Pompidou központ fő témája szeptemberben a leginkább Kerouac által jelzett, a valóságban egy tucatnyinál talán nem több ember közös irányzata, ami persze keletkezésekor a legkevésbé sem irányzatként lépett fel, mégis ma szinte mindenki tudja, miről is szólnak ezek a művek. Nem voltam a kiállitáson, most épp nem vezet út Párizsba, de a Ludwigban pár éve volt már egy csak videókból álló betekintés, és az életművek egy jó része azért már elérhető elég régóta, mégha esetleg antikváriumba is kell menni érte.
Az automatikus irás jól rimel Riegl Judit és mások tasizmusára, a beat generáció mégis egyfajta érdekességként került csak be a történelembe, a legtöbb művészetelméleti könyv egyszerűen nem is emliti. Pedig szépen ellenpontozza a warholi profizmust a szabadság eszméjével átitatott Kerouac, az üzenete is egészen más. Arról nem is beszélve, hogy azóta is újra és újra előkerül az eszme, finomabb formában már, akár Douglas Copelandnél, de egy tetszőleges baráti társaságban is találni fogunk valakit, aki kiugráson, a világtól való elvonuláson gondolkodik, vagy éppen már meg is tette.
Ezek szerint teljesen aktuális a Ginsberg életmű? Nem egészen. A 60-as években nem voltak többórás meetingek, vállalati körlevelek, a multicégek kisebb hatással voltak a világra, mint manapság. De ha valaki ma Kerouac-ot olvas, akkor érteni fogja, miért küzdött az a világ, és ha szélsőséges formában is, de elolvashatja, milyen kilépni a mókuskerékből. Az persze már más kérdés, hogy valóban ezt akarja-e ma bárki is.
Amennyire meg tudom itélni, a párizsi kiállitás számos kapcsolódási pontot mutat a művészettörténettel, elég mondjuk a dadára utalni. Ilyen értelemben talán még fontosabb is ez a tárlat, mint ahogy elsőre látszik..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése