2016. szeptember 26., hétfő

Martin Parr a művészetházban Bécsben

Nagyon ügyes, hogy a Hundertwasser házat nem csupán az ismert művész alkotásainak bemutatására használják, hiszen akkor, ha már valaki megnézte a kiállitást, évekig nem tér vissza, a Kunsthaus-ban viszont évente 4 nagyobb kortárs tárlatot mutatnak be, és ezek zöme érdekes is. Az én agyamban is rögzült már, hogyha Bécs, akkor meg kell nézni, mi van épp Hundertwasseréknél. Martin Parr pedig jó nevű fotós, igy egyértelmű volt a látogatás.
Ugyanakkor komolyan mondom, nagyon nehéz szakma lett a fotoriporteri, hiszen egyrészről ma már mindenki kicsit fotósnak tekinti magát, mégha gőze sincs a kompozicióról, másrészt mivel mindenkinél van kamera, ezért sokszor egy amatőr kerül a legjobb helyzetbe, legközelebb egy akcióhoz. A fotóesszék szerepe viszont felértékelődik, mert annak a komplex bemutatása, hogy milyen folyamatok játszanak egy adott helyen, ahhoz idő kell és jó szem. Martin Parr Angliában, szülőhelyén készitette az első sorozatait, amivel befutott, ami örömteli a lelkes amatőröknek, akik mindig azt kérdezik, hova menjenek fotózni. A válasz mindig úgy hangzik: fotózd le ahol élsz, ezt nálad jobban senki sem tudja megcsinálni, aztán majd ráérsz utána is Afrikába menni... És valóban: Martin Crowdenben készült képeit nézve süt a képekről a szeretet és a helyismeret. És az irónia.. Mintha egy Monthy Python képet látnánk, az összes képén ott van az a bizonyos kacsintás, hogy hé haver, ugye nem gondolod, hogy ezt én mind komolyan veszem?
Az igéretes kezdés után, talán az elvárások miatt is kezd lekonyulni a szám. Egyre több a töltelék kép, sőt egy idő után csak az irónia marad, semmibe vész minden más, a téma ábrázolása éppúgy, mint a helyismeret vagy az érdeklődés. Mintha a fotós, immár belátva, hogy a társadalom, minden társadalom reménytelenül sekélyes, éppen ezért erőfeszitést sem kell tenni azért, hogy a bemutatása érdekes legyen.
És azok az ételfotók! Eleinte még elmennek, beleférnek az ironikus hangvételbe, később már csak legyintek és továbblépek, hiszen itt az történik, hogy esztétikusan ábrázolnak amúgy kissé lesajnálható és ügyetlen fogást. Az összhatáshoz nem túl sokat tesznek hozzá.
Ha már Bécsben van a kiállitás, megkérték a fotóst, hogy töltsön el egy kis időt az osztrák sütikultúra megismerésével. A létrejött Bécsről szóló anyagot nemigen fogják mutogatni brosúrákban, ugyanis ezekről a képekről már az irónia és az összekacsintás is hiányzik.
Igéretesen indul ez a tárlat, de nagyon hamar belefullad a klisék körüljárására. A fotósnak nagyon hiányzik némi Hamvas továbbképzés, amiről persze lecsúszott úgy röpke 50 évet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése