2016. augusztus 19., péntek

Ef Zámbó István: a gyönyör visszhangja (Szentendre Ferenczy Múzeum)

Gulyás Gábor Szentendrén? A Műcsarnok és a debreceni Modem korábbi szakembere (legalábbis nekem tetszett a szakmai ténykedése) egy ideje már munka nélkül volt, egész pontosan a várbeli Csontváry kiállitás volt az utolsó emlékezetes (khm hmmm) elképzelése. Most pedig Szentendrén ott olvasom a nevét, mint igazgató. De az a helyzet, hogy én vagyok alultájékozott, ugyanis 2015 májusában kezdett a festői városkában, tehát a helyes kérdés az lenne: mit csinált eddig? Azt láthatjuk, hogy létrehozta a Ferenczy Múzeumi Centrum-ot, ami lényegében az eddig önállóan tengődő emlékházaknak és apró helyeknek az összefoglaló elnevezése lett. Annyiból jó az ötlet, hogy ha valaki felmegy a honlapra, akkor végre egyszerre láthatja, hogy milyen múzeumok vannak, márpedig nem rövid a lista!
Miért fontos ennyire az igazgató személye? Szentendre mindig is egy külön sziget volt az országban, és eddig egyáltalán nem igyekezett világgá kürtölni művészetét. Sőt, a Művészetmalmot leszámitva, ahol még Pestről nézve is érdekes tárlatok voltak (apropó, miért is kellett bezárni?), a többi hely ugyanannak az 5 embernek nyújtott kellemes szórakozást. Ez most talán változóban van. Nem is emlékszem már, mikor jártam a Ferenczy Múzeumban, de most Ef Zámbó kedvéért elkirándultam. Na jó, ott van még a Dada kiállitás is (következő bejegyzés), meg persze a dunapart, utcazene, de kezdjük az utat itt!
Na nem mintha Ef Zámbót be kéne mutatni. Talán unalmas már a Bizottsággal jönni, nem is teszem, inkább állapitsuk meg gyorsan, hogy ennek a kiállitásnak jobb a marketingje, mint a képanyaga. Jobb a pr, mint a festészet, ez lehetett a szempont. Ez az anyag ugyanis nagyon kevés.Már eleve nagyon szellősen lógnak a kisméretű képek, amik mintha szándékosan egy kaptafára mennének, nincs főmű, nincs semmi kizökkentő, csak középen két válogatásvideó, ami bemutatja, hogy egyébként mennyivel sokoldalúbb a művész, mint amit láthatunk belőle. És az egész akkora helyen mint egy egérlyuk. Alibi tárlat!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése