Titokban minden Párizslátogató abban reménykedik, hogy sikerül elkapnia egy olyan kiállitást, ami abszolút meghatározó lesz, amiről évekig beszélhet, amiért megéri kinlódni a helyi héven, a rer-en a reptérről befelé, kivenni egy olcsó szobát és repjegyre költeni a nehezen megszerzett forintokat. Egy himi-humi kiállitás a helyieknek még elmegy, legfeljebb megvonják a vállukat, de ha valaki azért utazik oda, az más. Szerencsére én már nagyon sok meghatározó kiállitáson voltam a városban, meg aztán ha nem tetszik valami, lehet menni egy másik helyre, de mégis jobb nem csalódni.
A Petit Palais kiállitása előzetesen úgy tűnt, hogy az a hely lesz, amiről még sokáig csillogó szemekkel fogok beszélni. A téma ugyanis a műterem, az pedig egy izgi hely, hiszen ritkán pillanthatunk be valakihez csak úgy. A Pompidou-ban oly széles kinálatban mutatott dvd-ket is azért kezdtem el nézni (na jó, azért is), mert igy betekinthetünk valakihez, akit amúgy nem ismerünk. Az már más kérdés, hogy pl. Roy Lichtenstein műterme lehetne pólógyár vagy gumiüzem is, Francis Bacon hegyekben álló szemetét nem lehet elviselni, és hogy magyar vonatkozást is mondjak, Ország Lili 10 négyzetméterén létrehozott festőlyukát sem irigyli el senki.
Akkor most azt fogom mondani, hogy egy gyenge közepes a kiállitás? Ó dehogy. Sőt remek, sőt még annál is jobb. Inkább arról van szó, hogy nem találták el az izlésemet, ezért a felfokozott várakozásaim kicsit lehűltek. De ez még mindig egy ötös osztályzat.
Tehát arról van szó, hogy műtermekről készült képeket láthatunk, egészen a fotográfia születésétől, vagyis az első képek a mi szabadságharcunk után készültek (jellemzően 1880 körüli a legtöbb), ez pedig, hmm, egy kicsit már kiesik az érdeklődési körömből. Persze jópofa ezeket a régi képeket nézegetni, kicsit olyan, mintha egy másik világba repülnénk vissza, de azért én inkább a nagymenő maiak (és tegnapiak) képeit nézegetném. Persze ezekből is kapunk sokat: Brassai is sokat feltűnik, persze Picasso, de aztán tényleg nagyon-nagyon sokan, és mind a műteremben vannak kétségtelenül. Mondjuk Duchamp sakkozása mögött nem sok részletet látunk a lakásból, és Pollock műterméről is láttam már részletesebb képeket, de ez csak nyafogás. Nagyon jó látni, hogy bizonyos embereknek mennyire kellemes foglalkozás volt a festés,és most persze kicsit a pucér csajokra is gondolok, azért nem sok munkahely van, ahol ledér nőket kell bámulni, és még fizetnek is érte...Ha mondjuk Munkácsy palotájára gondolok, ahol fogadásokat tartottak..(és igen, ott a remek életrajz, az Ecce Homo, tessék olvasni). Tényleg remek tárlat. És a katalógus is kiváló, vaskos is, nehéz is, a reprodukciók pedig minden igényt kielégitenek. Pluszpont jár azért is, mert nem a bulvár szintjén keresték a megfejtést, hanem az a jelenség izgatta őket, hogy mitől más egy műterem, mint egy bármilyen más helység, mi történik ott és különleges-e. Az igen válaszhoz pedig végig kell sétálni a hatalmas termeket is a többszáz képpel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése