2015. november 18., szerda

El Kazovszkij kiállitás a Nemzeti Galériában

Végre! Végre egy életmű! Végre egy kiállitás, amit komolyan lehet venni!
Nyugodtan irhatom, hogy utoljára ilyen jó tárlatot talán a Ludwigban láttam a Simon Hantai kiállitáson. Az se tegnap volt... De most végre újra sikerült.
Ja igen, mielőtt valaki elrohanna, egy figyelmeztetés: hallottál már El Kazovszkijról? Ha nem, akkor ez nem a te kiállitásod. Hogy miért? Mert a festő egyáltalán nem Csontváry, de még Gulácsy sem. Magyarul azt akarom mondani, hogy a képei sokaknak nem fognak tetszeni. Akár még azt mondhatjuk a játék kedvéért, hogy nekem sem ő a kedvenc festőm. De most a kiállitás minőségéről beszélek.
Underground kultúra a 70-es 80-as évek Magyarországán. Ez a kiindulópont. Nem éppen inspiráló közeg. Aztán ott van még a nemi identitáskérdés. El Kazovszkij következetesen férfinek gondolta/érezte magát, ez nála hangsúlyos volt (ebből a festőt nem ismerőknek az is kiderült, hogy egy nőről van szó). Olyan rettentően mélyen nem belemenve a problémába azért azt kijelenthetjük, hogy ugyan ma már egyre cikibb a csajokat másodrendűnek tartani, azért ez nem olyan régi találmány (úgy értem 100 éve még nem is szavazhattak). Ha előveszünk egy mesét, szinte 100 %, hogy a főhős fiú, a lányoknak pedig meglehetősen passziv szerepük van. Ilyen értelemben nagyon egyet tudok érteni El Kazovszkij-el.

Másfelől a képekbe nemigen magyaráznám bele ezt a problematikát. Éppenséggel ott lehet, ha nagyon figyelek rá, de nem ez a lényeg. Hanem mi? A pop art-os ábrázolás, a valóságosra nem is törekvő szinek, úgy általában a magaskultúra elutasitása. Az viszont kifejezetten örömteli, hogy ezúttal kapunk is valamit cserébe. A képek a festő szerint is elnagyoltak, ugyanakkor az erős szineknek és az erős hangulatoknak köszönhetően mégis lenyűgözik a szemlélőt. Ehhez partner a kiállitásrendezés is, amely sok képet mutat be, és minden terem más. Ezáltal egyfajta wunderkamer jellege is van a termeknek, és a képek is elég változatosak ehhez.
A telitalálat ezúttal a földszinti rendezés. A pazar lépcsősor magasztos és felemelő hátteret nyújt a Dzsan panoptikumoknak, a térrendezés első osztályú. Még kicsit templomi is a hangulat talán, de mindenképpen magasztos és felemelő. Az első szobából áradó rockzene pedig szintén telitalálat: megadja az alaphangulatot anélkül, hogy 5 km szöveget kellene a falakra irni.
Akárhogy nézzük, El Kazovszkij világa nehéz és sokszor lesújtó. De hosszú idő óta mégis ez az első tárlat, ahova tervezek visszamenni, megmártózni a festő világában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése