2015. április 23., csütörtök

Párizs közelebb van mint a Nagymező utca

Az a helyzet, hogy oltári nagy, hmm, elnézést, kakiban ülünk, és egyáltalán nem látszik, hogy van ebből kifelé. Muszáj beszélni egy kicsit erről, mert fontos. Arról van szó, hogy a belvárost átvette az önkormányzati parkolómaffia. Ez egy állami intézmény, és semmi más dolga nincs, mint megkeseriteni az autósok életét a belvárosban. Na jó, lehet azt mondani, hogy miért járok autóval a belvárosba. Egyrészt azért, mert a tömegközlekedés gyakorlatilag nem működik. A 4-es 6-os villamoson kivül nincs egyetlen járat sem, ami megfelelő sűrűséggel járna. Mondjuk este 9 után szeretnék Óbudára buszozni? Óránként 4 járat. Zuglóba trolizni? 5 járat. Ami azt jelenti, hogy 10-15 percet kell várakozni, na annyi idő alatt kocsival épp haza is értem (tömegközlekedéssel pedig még el se indultam!). Nem véletlenül hozom Párizst példának, ott a külvárosokba is jár a metró, képzeljük el, hogy Solymárra és Rákospalotára, Gödöllőre és Székesfehérvárra (igen, a B rer metró bőven több mint 60 km) egyaránt olyan metróval utazhatunk, ami max 5 percenként jár. És a városközponttól mondjuk a La Défense-ra 6 perc a menetidő, ez mondjuk a Deák Tér - Pólus center távolság.
Ok, tömegközlekedés nem, akkor miért nem biciklizek? Hát csak azért, mert már elloptak tőlem egy 100000 ft-on felüli bringát, és egyébként az összes! bringázó barátom szenvedett már sérülést. Ilyen szempontból érdemes megnézni a Nyugatitól a jászaiig tartó őrületet. Ja és rettenetesen büdös van, és bringásként én ezt szagolgatom. Kocsiban már kialakult a pavlovi reflex: bkv busz = belső keringetésre kapcsolás. Szóval autóval járok, mert nincs tömegközlekedés, és mondjuk munka után szivesen beugranék mondjuk a Nagymező utcába. A következő történik: az önkormányzat megpróbál minden parkolóhelyet beépiteni, lezárni, megszüntetni, miközben mélygarázs persze nincs. Tehát körözés van parkolóhely után. Ha sikerült megállni, még ki sem szálltam, máris ott egy parkolóőr, és elkezd megbüntetni, noha még ki se szálltam. Őt az nem érdekli. Ha tudom a mobilparkoló kódot, akkor azt bepötyögve megmenekültem, ha nem, akkor el kell ballagni egy automatához, visszamenni, majd bemenni az ügyfélszolgálatra töröltetni a büntetést, ahol még megpróbálnak úgy tenni, mintha bűnöző lennék.
Hogy megy ez Párizsban? A Pompidou központ alatt pl. óriási parkoló van, soha nem láttam hogy megtelt volna. Ha a jópofa bérautóval megyek, akkor eleve nincs parkolóköltség, hiszen benne van az autó árában.
No de miért baj mindez? Azért, mert én nem ipi-apacsot játszani megyek a belvárosba, hanem szórakozni, jól érezni magam, művelődni, galériát nézni. Máshogy fogalmazva: pénzt költeni. De remekül megvagyok nélküle, köszönöm. Mint ahogy megvagyok a Ludwig múzeum és társai minősithetetlenül béna programja nélkül. Érdekes, hogy kong az ürességtől az épület, hiszen a hozzám hasonló értelmiségi nagyon jól el tudja dönteni, hogy érdemes-e odamenni arra a programra. Nem érdemes, tehát nem megy.
A magam részéről a belvárost ezennel kerülendő helynek tekintem. Előbb megyek Párizsba, mint a Nagymező utcába.
Ja és azt tudtátok, hogy a Vigadó körül kamerákkal figyelik a járműveket, és ha valaki 1 centit kilóg, vagy rossz helyre állt, már megy is a lopóskocsi? Hopp, jut eszembe, a Vigadónál sincs dolgom...Hogy is hivják azt a gittegyletet, ami ott székel? Én nem tudom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése