2015. április 16., csütörtök

Fotósok 2.rész



Elhatároztam, hogy utánanézek, hogy a nagy Várbeli fotókiállitás után két évvel mi történt azokkal a fotósokkal, akik ott kiállitottak. Nem is azért, mert az a válogatás reprezentativ, vagy mert valóban ez a 20 név fontos, csak azért, hogy ne kelljen gondolkodni a neveken.
Amit mondani akarok, az ugyanis nem a névlista esetlegessége, hanem a nagy kérdésre adott válasz, miszerint mit kezdenek a művészek azzal a helyzettel, hogy pár éve bizony nagyon kevés galéria létezik, nagyon kevés lehetőséggel. Azt vártuk volna, hogy a kevesebb galéria hirtelen több művésszel fog foglalkozni, ez azonban nem történt meg. Mivel nagyon kevés új galéria indult, ezért ezeknek az embereknek nem túl jó esélyeik vannak..Az előző részben már láttuk, hogy 8-ból csak 4-en aktivak, ennek viszont nem csak az az oka, hogy megszűntek a galériák, néha az alkotók sem tesznek meg mindent a sikerért. Következő fotósunk, Gyenis Tibor pont erre példa. Ma már rendkivül furcsa és elfogadhatatlan, hogy nincs saját honlapja. A fotografus.hu oldalon lévő oldalán pedig 2004-es a legutolsó bejegyzés. Ez egy kicsit olyan, mintha ő utoljára 2004-ben lett volna aktiv. Ja nem, mert egy google keresésre egy 2008-as kiállitása is feljön.
Kerekes Gábor a következő név. Ő sajnos hosszú betegség után meghalt, utolsó pillanatig alkotott, a Fotóművészet lapban lehet megtekinteni az utolsó sorozatát, ami azért eléggé hátborzongató. A listában mindenesetre ő és Korniss Péter az, aki semmilyen listából nem hiányozhatna, ez pedig nagy szó.
Korniss Péter már létrehozta az életművét, a jelenleg Várfok Galériához tartozó művésznek nem kell már bizonyitania. Koronczi Endre eléggé aktivnak számit, a Budapest Galériától a Capa központig elég sok helyen látható, és friss dolgai is elérhetők. Kovalovszky Dániel még nagyon fiatal és bizony neki a Várbeli kiállitás is megelőlegezett volt, azóta apró lépéseket tett. Kudász Gábor Arion először is tanár a Momén, másodszor mindannyian emlékezünk a Mai Manós kiállitására amely memorabilia néven futott. Magyar Ádám nem itthon él már, ennek megfelelően jelen van a nemzetközi vizeken, mondjuk most megnézve elég vicces, hogy a honlapján pont 2013-as a legfrissebb bejegyzés…Azért ő elég aktiv, nem kell izgulni.
Misetics Mátyás szintén 2013-ban aktivkodott utoljára, vagy ha nem, akkor az számomra láthatatlan. Ősz Gábor sem itthon él, eléggé aktiv, ő is halad a saájt útján. Pecsics Mária is tanit, ezen kivül más aktivitása nincs, nem megbántva őt nem ebben a ligában játszik. Péter Ildikó a Faur Zsófi galériában állitott ki, amúgy is aktiv. Szabó Dezső a Vintage galéria után gyakorlatilag az összes médiumban bemutatta már képeit, ő is megkerülhetetlen.Tóth György régi motoros a szakmában, gyakorlatilag 2009 óta nem követhető az aktivitása, bár lassan nyugdijas korba lép.
Összegezzünk egy kicsit. A 20 fotós közül: 11 aktiv, 8 nem aktiv, 1 meghalt. Négyen külföldön élnek és ebből a listából a 8 nem aktivból 4 csak a kurátornak volt érdekes.. Máshogy fogalmazva: még egy profi kurátor is egy csoportos kiállitás alkalmával majdnem a kiállitók felét a személyes kapcsolatainak megfelelően hivta meg. A nagyon magas nem aktiv szám viszont azt is jelzi, hogy a válság kapcsán nehezebb lett az érvényesülés, az alkotók közül sokan külföldön dolgoznak, és aki itthon maradt,azok közül a fotósok fele nem találta meg azt a galériát, amelyik képviselné. Nem könnyű tehát, az átlagnéző mindebből leginkább azt veheti észre, már persze a bezárt galériákon kivül, hogy folyamatosan új neveket kell megtanulnia.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése