Végre...Ez a film nagyon kellett már. Na nem azért, mintha nem lehetne Keith Haring katalógust venni (mondjuk Párizsban vagy Londonban), vagy annyira titokzatos lett volna az élete. Nem, nem. Máshonnan kell kezdenünk. Kezd egy kicsit elegem lenni az úgynevezett művészfilmekből, életrajzokból. Ha valaki megnézi mondjuk az Ai Wei Wei filmet, akkor lerágja a körmét a film végére, abszolút oda lehetne rakni az Rtl Klubba főműsoridőbe. A Marina Abramovics film már egy kicsit elvontabb, de még az is egészen nézhető. Hanem a Gerhard Richter mondjuk..Hamarosan sorra kerül, de már két hónapja nézem, 5 perces adagokban, mert nehéz film. A Keith Haring film viszont egészen üditő, főleg egy Sam Francis film után.
Először is a stáb. Keith eléggé komolyan dokumentálta az életét videókamerával már akkor, amikor még egy kamera 20 kiló volt és nem memóriakártyára rögzitett, ezek a részletek nagyon jól jönnek. Viszont a rendezőnek is voltak elképzelései, és nagyon jó izléssel vág be rövid részleteket, de a történet pereg, minden pillanatban történik valami, igy ezek a rövid bejátszások egyfajta vizuális pihenőkké válnak. A rendező egyáltalán nem egyszerűsitette le a történetet, inkább nagyon sokat mutat meg, és az, hogy ez még igy is élvezhető, nagy szerepe van a stáb profizmusának éppúgy, mint magának a főszereplő életének. A film első perceiben még Kutztown-ban vagyunk, egy jelentéktelen kisvárosban, de már a következő pillanatban New York-ba robbanunk bele. Nagyon jó a zeneválasztás is, semmi hegedű vagy fanfár, orgona, hanem hip-hop, néha drum n bass, nemcsak hangulataláfestések, hanem korrajzok is. Természetesen vannak visszaemlékezések, de nem órák hosszat, hanem épp az adott korszakhoz kapcsolódóan, maximum 2 percben. És tegyük hozzá, hogy amikor beüt a siker, akkor az rendeset szól. Az egyik pillanatban még undergroundként metrókat fest, a következő pillanatban már Concorde repülőn utazik és szó szerint annyi pénzt kap, amennyit nem tud elkölteni. Amikor megismerkedik Warhol-al, akkor is hirtelen mindenki vele akar megismerkedni, a kukákból szedik ki az elrontott rajzait... A film hitelesen ábrázolja ezt a váltást, mégpedig a sebesség felpörgetésével úgy, hogy kicsit mi is átérezzük a művész kapkodását. Egyre nagyobb léptékben dolgozik, egyre többen vannak körülötte, és hirtelen Japántól Párizsig mindenhol őt akarják. Ezen a ponton én, mint művészetrajongó elviseltem volna több részletet és háttéranyagot, de a film egységessége szempontjából nagyon jó, hogy egy pörgős bejátszás után egy barátja interjúrészletével lassitják le a jelenetet, igy a néző szép lassan utoléri az eseményeket.
Egy biztos: ezt a filmet bátran odaadnám annak is, aki egyáltalán nem érdeklődik a művészetek iránt, ugyanakkor tud újat mondani annak is, aki a művészeti lexikonokat bújja. Szinte kötelező darab.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése