2015. január 28., szerda

Jeff Koons a Centre Pompidou-ban



Aki járt az elmúlt években Bázelban, az ismeri őt. Aki nem annyira, az még mindig olvashatott Art Forumot vagy hasonlót. Azért forszirozom ennyire ezt, mert itthon el se lehet képzelni, hogy Jeff Koons mekkora sztár. Jelenleg a Gagosian galéria képviseli, amelyik millió eurós tételek alatt nem is igen áll szóba senkivel. De még igy is sorban állnak érte a gyűjtők. Ez szerintem azért lehet, mert a munkái igen látványosak, látszik rajtuk, hogy sok munka volt velük, és ami még nagyon fontos, hogy “valamilyenek”. Próbáljunk csak két absztrakt képet megkülönböztetni egymástól, persze meg lehet, de  azért egy óriás lufikutya vagy egy aranyvonat azért mégis más. A tavalyi Art Bázelen pl. egy óriási tornyot állitott ki, kb 4 méter magas lehetett, de az épület minden centiméterére jutott diszités vagy valami extra, ami miatt percekig lehetett nézni az alkotást. A leginkább ismert lufikutyái persze mások kicsit, de ott meg a kivitelezés profizmusa és a kutya kidolgozottsága olyan, hogy rögtön érthetővé válik a hatás.
Akkor most húzzunk egy vonalat. Elindulunk Picasso-tól (igen, már megint ő), ő készitett lányokról olyan szobrokat, ahol valamelyik testrész, általában a fej és/vagy a lábak anatómiailag nem jól álltak, vagy egyenesen csak jelzésszerűen voltak meg. Nyilván innen 20 millió vonalat lehetne húzni, menjünk most a pop felé, mert ott hozták be a képregényeket pl. a magas kultúrába. Ha pedig azt már elfogadtuk (Lichtenstein, Keith Haring, Warhol), akkor a kicsit torzitott képregényfigurák szobrai a 3. teremben már rögtön nem botránkoztatnak meg. Jó, de akkor mit keresnek azok a kiszuperált porszivók a bejáratnál? Valahol el kell indulni...
Amúgy is eléggé esetleges, hogy milyen témát dolgoz fel. Nincs semmiféle előre eldöntött idea, hanem ha lát valamit, amit érdemes megformázni, akkor belevág. Viszont remekül követhető a fejlődés a letisztultságban. Az elején a szobrok még millió szinben, mindenféle diszitésekkel készülnek, aztán lekerülnek a diszitések, aztán a szinek, és hirtelen kiderül, hogy az alapforma, igaz neonrózsaszinben, de működik, elég egyedi és érdekes is. Ezt a kiállitáson remekül követhetjük.
A vége felé azonban bajban leszünk. Hirtelen ott áll előttünk egy görög isten, jó 4 méteres nagyságban, és egyszinű fehérben. Semmi képregényhatás, semmi vicces idézet vagy oda nem illő tárgy. Talán csak nem ő is visszajutott a nagy modernitásban a görög ábrázoláshoz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése